MENÜ

mmmmmmmmmmmmmDream Dance Tánc- és Mazsorett Csoportmmmmmmmm



FELLÉPÉSEK


 

Hostess munka

Táncbemutatók


A csoport szívesen vesz részt különböző rendezvényeken:


Falunapok

Szüreti Mulatságok, felvonulások

Ünnepségek, megemlékezések

Sportrendezvények

Avatási, átadási és megnyitó ünnepségek

Nyugdíjas találkozók

Gyereknapok

Fesztiválok

Versenyek

Családi napok

Búcsúk

Egyéb rendezvények, összejövetelek

 

 

 


 

 

Jelenlegi fellépésink megtekinthetőek az

Aktuális menüpont

alatt!




2009-es fellépéseink


 

"Zichy ligeti dallamok"

címmel megrendezett székesfehérvári nyáresti koncertek

programsorozatán szerepelt a csapat nagy sikerrel a Zichy ligeti Zenepavilonban.

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház által szervezett programon 2009. július 5-én

mutatta be Tánckavalkád című műsorát a csoport a Acousticure Bluesgrass Band

koncertjét követően.


"Zichy ligeti dallamok"

2009. július 19.-én Vörös Tamás barátai Jazz zenekart

követően lépett fel a csoport Magyar Táncok című műsorával.


"Zichy ligeti dallamok"

2009. augusztus 2.-án a csoport Latin mix záró műsorát láthatta a

közönség a Los Andonos zenekar koncertjén követően.


A közönségnek köszönjük lelkes tapsait, továbbá köszönettel tartozunk

a Gárdonyi Művelődési Háznak, valamint azoknak

a kedves nézőknek, akik két hetente nyomon követték fellépéseinket a ligetben.



Jótékonysági focigálán

adott műsort a csoport a székesfehérvári Sóstói Stadionban. A gálát az Aranyeső

Alapítvány rendezte melyen részt vett a Videoton öregfiúk, a Média- és a Színész

Válogatott, illetve az Olimpikon Vegyes Válogatott.


XII. Sárvíz Művészeti Fesztivál

A csoport részt vett a 2009-ben megrendezett Aba Napok keretében szervezett

XII. Sárvíz Művészeti Fesztiválon. A csoport a Sárvíz Fúvószenekar kíséretében

felvonult a község utcáin zenés ébresztő keretében, majd ezt követően adtak

közös műsort a Zenepavilonban.


Country Fesztivál Gárdony (2009. július 25.)

A tánc csoport különböző produkcióval szórakoztatta az összegyűlt

közönséget. A lányok country számai annyira tetszettek és nagy sikert

arattak a nézők között, hogy visszatapsolták a csoportot többször is a színpadra.


Május 1. - Magisztrátus napja - Aba

A csoport a Sárvíz Fúvószenekar közreműködésével felvonult Aba utcáin, majd

a májusfa felállítását követően adott műsort a Zenepavilonnál.


"Bele a kosárba" - Második Praktiker Streetball-party

rendezvényen adott műsort a csoport a Maroshegyi Praktiker Áruház

szervezésében.


Falunap Mátyásdombon

A csoport Mátyásdomb falunapján lépett fel augusztus 15.-én.


Tinnye

A lányok a Tinnyei augusztus 20.-i rendezvényen szerepeltek nagy sikerrel.

A csoport Bajor zenekar kíséretében felvonult a falu utcáin, majd a

programok helyszínén adott műsort, mely között szerepelt szamba, magyar

táncok, salsa, színpadi látványtánc, country.


Velnce Tavi Nyári Játékok- Fúvószenekar és Mazsorett Nap

(Velence város 5. születésnapja)

A csoport Velencén lépett fel augusztus 21.-én. A rendezvényen több fúvószenekar

és mazsorett csoport lépett fel. A program a zenekarok és a táncosok

felvonulásával kezdődött. A csapat egy lengyelországi fúvószenekar kíséretében tette

meg az utat, majd adott műsort az Északi-Strand nagyszínpadán.


V. Alsóvárosi Nap

2009. augusztus 22.-én a Sóstó Természetvédelmi Terület Zöld Tanyáján

lépett fel csoportunk az V. Alsóvárosi Napon a Royal Brass

Band Fúvószenekarral.


Csákvár

2009. szeptember 12.-én szerepelt a csoport Csákvár falunapi rendezvényén.

A lányok műsorszámai olyannyira elnyerték a közönség tetszését, hogy

kérésre 3 "plussz" számot adtak elő.


Fehérvárcsurgó

A csoport a fehérvárcsurgói Rutya Fesztiválon mutatta be koreográfiáit.


Börgöndpuszta

A csapat a falu szüreti rendezvényén adott 45 perces műsort az összegyűlt

közönségnek.


Székesfehérvár

Maroshegyi Böndörödő szüreti rendezvény

Október 10-én, szombaton a Gárdonyi Géza Művelődési

Ház szervezésében lépett fel a csoport  a Maroshegyi

Szüreten, az-az a Böndörödőn. A programok

keretében volt népművészeti vásár, harcművészeti toborzó

és bemutató is, láthattak zsonglőr bemutatót, mazsorett

felvonulást, néptánc műsort a látogatók, mindeközben

pedig családi versenyek, madárijesztő kiállítás és borlopó

verseny is várta a fehérváriakat.


Aba - Szüreti felvonulás

A csoport Aba szüreti felvonulásán vett részt. Az utolsó megállót követően, mely a község Öregek

Otthona volt, a lányok a helyi Abai Fúvószenekar kíséretében vonultak végig a fő utcán a Kultúrházig.

 

Képek: http://kultur.aba.hu/szuretifelv2009/

 

 


2010-es fellépések


 

Aba - Újévi Gála

 

A tánccsoport az Abai Fúvószenekarral adtak közös műsort az abai

Kultúrházban megrendezésre került Újévi Gálán.

 

Aba - május 1.

 

Székesfehérvár - május 16.

 

A csoport a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekarral dolgozott együtt.

A zenekar május 16.-án a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban

tartotta koncertjét, melyen a mazsorett csoport vendégszereplésen vett részt.

Közösen adtak elő 4 műsorszámot.

 

Kisláng - május 23.

 

A lányok a falu Majálisán léptek fel. A helyi mazsorett csoporttal közösen

vonultak fel a község utcáin, majd ezt követően színpadi műsorukat

tekinthette meg a közönség.

 

Fehérvárcsurgó - június 15.

 

A csoport a község falunapján vett részt. Ami érdekes, hogy a falunap kísérő

programja volt az V. Európai Dísznövény és kertészművészeti Napok.

 

Börgöndpuszta- június 12.


Zámoly- június 25.


Mezőszilas - jólius 1.

 

A csoport a mezőszilasi Tizedik Nyári Fesztiválon adott műsort.

A rendezvényen nem csak hazai tánccsoportok léptek fel, hanem

a község lengyelországi testvértelepülésének mazsorettjei is

műsort adtak a fesztiválon.

 

Székesfehérvár - Zichy ligeti dallamok - július 11., 18., 25. és augusztis 1.,8.,


A székesfehérvári Zenepavilon idén nyáron is közel két hónapon át minden

vasárnap kamarakoncertnek adott otthont. A Zichy ligeti dallamok

rendezvénysorozat keretében különböző együttesek voltak hallhatóak.

A  koncertek vasárnaponként 18 órakor kezdődtek.

A koncertek előtt léggömbvarázsló bohóc, zsonglőrök voltak láthatóak,

valamint 17.40-től a csoport mazsorett bemutatója várta a közönséget.

A rendezvényt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár szervezte.


Július 11. -én  Tolcsay Béla előtt adott műsort a csoport.
Július 18. -án  Hungarikum Együttest megelőzöen léptek fel a lányok.

Augusztus 1.  Gáspár Szilvi Jazz Band előtt lépett fel a csoport.
Augusztus 8.  Kákics Együttes szereplését megelőzően adtak műsort.

 

 

Köszárhegy - július 31.


Nagylók -  augusztus 1.


Füle -  augusztus 7.


Csór - augusztus 14.


A csapat a II. Csóri Csukafesztiválon adott műsort, a csóri és a nagylóki

mazsorett csoportokkal felváltva.


 

Zámoly - Falunap augusztus 14.

 

Tinnye - augusztus 20.

 

A község falunapján különböző programok várták az érdeklődöket.

Találkzhattak a United, a Bon-Bon együttessel valamint különböző táncstílust

bemutató tánccsoportokkal, köztük a Dream Dance Tánc és Mazsoret-

csoporttal. A lányokat követően lépett színpadra az Animal Cannibals,

akiket a tűzijáték követett.

 

Velence - augusztus 21.

Velence XIII. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Nap

A város Északi strandján került megrendezésre a Mazsorett Nap,

a város születésnapjának megünneplésének keretén belül.

A lányok felvonultak a Royal Brass Band Fúvószenekar kíséretében,

majd színpadi műsort adtak.

 

Székesfehérvár - Zichy ligeti dallamok -  augusztus 22.


A csoport szereplése után Faragó Laura koncertjét láthatta a közönség.

 

Aba Napok 2010 - szeptember 5.

 

Székesfehérvár - Maroshegyi Böndörödő - szeptember 15.

 

 

 


 

Minden fellépéseinken köszönjük a közönség megtisztelő figyelmét, lelkes tapsait!!

Reméljük műsorszámaink elnyerték tetszésüket!

Szeretettel várjuk további fellépéseinkre!


 


mmmmmmmmmmmmmDream Dance Tánc- és Mazsorett Csoportmmmmmmmm

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Asztali nézet